Omanban egy hét kempingezés

Erről a túráról úgy gondolom egy kicsit részletesebben kéne írnom, mert az egyik legvadabb, legkülönlegesebb túránk volt. Szombaton reggel indultunk hajnalok hajnalán, Dubaiban épp esett az eső, akkor úgy éreztem, hogy nem vagyok egészen normális, hogy elindulok 3 gyerekkel egyedül, úgy értem, hogy férj nélkül egy hétre kempingezni Omanba. De megérte…

1. nap Kubrah Canyon: körülbelül vezettünk olyan 5-6 órát, megállással és pihenéssel együtt amíg elértük ezt a kanyont. Letáboroztunk, megebédeltünk, kiválasztottuk a megfelelő helyet, hogy hova fogjuk a sátrakat felhúzni, aztán elkezdtünk mászni a sziklákon, amíg el nem értük a megfelelő sziklafalat, ahol kötéllel lehetett felmászni.A gyerekeket nem lehetett levakarni a szikláról. Falat eddig is másztak, de sziklán még ilyen formában nem voltak. Zorkának nagyon bejött ez a sport.

2. nap Felszedelőzködtünk, értem itt a sátor és a hálózsák összepakolását, megreggeliztünk és felkerekedtünk Muscat felé.Mivel már voltunk egy pár napot Muscatban tavaly november végén, december elején, most ott nem időztünk sokat, csak meglátogattuk a bazárt és megebédeltünk egy helyi “étteremben”.Ez a túra inkább a természeti szépségekre fókuszált, mint inkább városnézésre. Muscat után az utunk Wadi Daykah fele vezetett. A koreográfia mindig az volt, hogy lehetőleg sötétedés előtt megtaláljuk minden nap, ( volt amikor nem sikerült) a kempingező helyünket, hogy a sátor állítás még naplemente előtt megtörténjen. Ez is egy gyönyörű wadi volt, ahol ugyan nem volt víz, viszont nagyon jókat lehetett mászni a sziklakon.

3. nap Wadi Shab és Sink Hole volt kitűzve. Motorcsónakkal visznek át a túlpartra, gyalogolni kell először csak olyan gyengéd séta szerűen, aztán mászni a hatalmas sziklákon, hogy elérd a vizet és megmártozzál benne.Sajnos a Sink Hole most nem sikerült olyan jól, mivel nem volt jóidő, a nap nem sütött és fújt a szél, nem tudtunk fürdeni. Aznap nem volt sátor állítás, mert nagyon fújt a szél, a tengerparton voltunk és nem találtunk megfelelő helyet a sátrazáshoz. Egy helyi kis faluban kerestünk egy szobát, a helyieknél. Hatalmas élmény volt. Olyan szobában aludtunk, mintha tárgyaló terem lenne, lehet, hogy az is, csak nem nagyon beszéltek angolul, ezért nem sokmindent tudtunk meg róla.

4. Wadi Tiwi: ez egy olyan wadi volt, ahova kocsival úgy tudtunk eljutni, hogy az volt az érzése az embernek, hogy most biztos a világ végére megyek vagy ott vagyok. Nagyon szűk kis hegyi utak, néhol kis falvacskákkal, ahol csak pár ezren élnek.Estére viszont el kellett érnünk a Wadi Bani Khalid, mert ott is szerettünk volna egyet fürdeni.Aznap a sivatagban aludtunk, fürdés utan Wahiba Sands fele vezettünk.

5. nap Oman-i sivatag: a másnapi sivatagi vezetés volt a legdurvább. 3 órán keresztül át az omani sivatagon, 150 km-en csak sivatag… Zorka, Gréta a vezető autóban ült és felváltva vezettek. Ott nem sok dolga volt a sofőrnek, csak azt kellett figyelnie, hogy ne boruljon fel az autó. Amikor elértük a tengert, fáradtan, letáboroztunk és ebédeltünk, addig a gyerekek pancsizhattak az óceánban.Még aznapra volt betervezve a Cukor Dünék (Sugar Dunes) elérése és letáborozás az óceán parton. Több, mint 2000 km-t vezettem ezen a héten, de az a látvány ami ott fogadott, azt gondolom, megérte.Ez volt a legtávolabbi pont ahol voltunk ezen a túrán.

6. nap Úton visszafele a semmi közepén vezettünk jódarabig.Aznap még

meglátogattunk egy Wadit, DammWadit, amely a legközelebb van Dubaihoz. Ott aludtunk és másnap fürdés után jöttünk haza. Kemény túra volt, minden nap sátorállítás, hálózsákok össze és szétpakolása, kaja készítés, néha főzés, vezetés. Sűrű volt, de kalandos. És emlékezetes.Életemben másodszor megtanultam azt, hogy azok a dolgok és túrák a legkalandosabbak, amiktől az elején félsz és nem vagy benne biztos, hogy részese szeretnél lenni. Aztán utólag kiderül, hogy mennyire nagyot veszítettél volna, ha kihagytad volna. Szép az élet!