Ebben az évben is sikerült elmenni síelni rögtön karácsony után. Amikor megérkeztünk Schladmingba, nem volt hó, csak a pályákon. Illuzió romboló, engem speciel szomorúvá tesz. Na de most szerencsénk volt, mert aznap éjszaka, hogy megérkeztünk hullott a hó. Az első két nap nagyon zord idő volt, de nem bántuk, egyrészt, mert nem akart alábbhagyni a hóesés és az nagyon tetszett nekünk, másrészt frissen esett hóban jobb síelni. A zord idő miatt volt egy durva kalandunk, az egyik felvonó nem működött és nem tudtunk lejönni a hegyről Grétával és Lucával miután befejezték a sísulit. A lécekkel a hátunkon, szakadó hóviharban és két kisgyerekkel kellett felfelé gyalogolni kb. 1 km-t. Nagyon durva volt… Luca sírt, hogy nem tud tovább jönni, egyszerűen nem bírja, amit el is hittem neki, síbakanccsal a lábán gyalogolni a hóban nem könnyű. Annyit tudtam tenni az ügy érdekében, hogy előreszaladtam a sílécekkel, letettem őket, aztán vissza a Lucához és vittem egy kicsit az ölemben. A harmadik naptól már gyönyörű időnk volt végig. Átlagban -10 fok, gyönyörű napsütéssel. Ideális. Zorkával már nagyon jól lehet együttsíelni, Grétikének még van mit gyakorolnia, Lucuska meg hál’Istennek ezen a télen nagyon megszerette. Mert tavaly ő azért eléggé sírdogált. De lássuk a képeket, magukért beszélnek!
by